Kedden lesz az áfabevallás beadási határideje, amely már az új eÁFA-rendszerben, akár annak webes felületén, akár gép-gép kapcsolaton keresztül is benyújtható. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adataira épülő szolgáltatáscsomag minden vállalkozásnak előnyös megoldást kínál az adókötelezettség teljesítésére - hívta fel a figyelmet a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára. Izer Norbert tájékoztatása szerint ezzel az új lehetőséggel a kormány az Európai Unióban (EU) is kivételesnek számító, fontos lépést tett a vállalkozások adminisztratív terheinek csökkentésében.
A mellékállású egyéni vállalkozók - köztük az átalányadózók - százalékos járulékterheit egy tételes, havi 13 ezer forintos járulékösszeggel váltanák ki, aminek kapcsán azonban számos téves értelmezés látott napvilágot - mondta Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára az MTI-nek csütörtökön a kormány adócsomagja kapcsán.
Az online számlák száma jelentősen nő, napokon belül eléri a kétmilliárdot - mondta Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium (PM) adóügyekért felelős államtitkára. Fontos eleme a gazdaságfehérítésnek a kormány 2018. július 1-én debütált NAV online számla rendszere.
Év közben több adócsomag 2023-ra, egyedi kormányrendeletek és még az utolsó pillanatban is módosított különadók, példátlan tempóban megalkotott adóemelés a jövő évre - mindezek alapján jól látható, hogy - a jövő évi költségvetéshez hasonlóan - egyedülálló módon valósultak meg a jövő évi adóváltozások, ennyire szétszabdalt adócsomagra még nem volt példa idehaza. Mindezek ellenére megpróbáljuk egy cikkben összefoglalni és szintetizálni a legfontosabb adóváltozásokat, amelyek mától hatályosak. Cikkünkből az is kiderül, hogy lehet, hogy nem is 2022, valamint 2023 volt az igazán turbulens év az adómódosítások tekintetében, mert a Brüsszelnek ígért adóreform keretében is új világra kell számítanunk sok tekintetben.
Átadták a Penny Market megújult karcagi logisztikai központját pénteken, a mintegy 7 milliárd forint értékű beruházásnak köszönhetően csaknem száz új munkahely létesült.
A legtöbben, mintegy 367 ezren, júliusban éltek a 25 év alattiaknak járó kedvezménnyel, idén az első hét hónapban több mint 79 milliárd forintot hagyott az adókedvezmény a fiataloknál - tájékoztatta Izer Norbert az MTI-t.
Több tízmilliárd forintot spórolhatnak évente a kis- és középvállalkozások a foglalkoztatás adminisztrációjának csökkentésével, amelyen jelenleg is dolgozik a Pénzügyminisztérium - tájékoztatta Izer Norbert az MTI-t. A foglalkoztatói adatszolgáltatás jelentős egyszerűsítése az adminisztrációs terhek csökkentésén túl, nemzetközi szinten is példaértékű modellé válhat - véli a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára.
Az online számlarendszer 2018. július 1-jei indulása óta több mint egymilliárd online számla érkezett - tájékoztatta az MTI-t Izer Norbert.
2024 végéig a főszabálytól eltérően továbbra is 12 millió forint maradhat az alanyi mentesség összeghatára az áfában.
Decemberben 9229 cég választotta a kisvállalati adót (kiva), amely január 1-jétől még kedvezőbbé vált - mondta a Világgazdaságnak Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium (PM) adóügyekért felelős államtitkára.
Több, a kisvállalkozásoknak és a gyermekes szülőknek fontos adóügyi határidő jár le december 31-én. Szilveszterig nyújtható be a februári adóvisszatérítéshez szükséges nyilatkozat, a VISSZADO, és eddig lehet választani 2022-re a kisvállalati adót, a katát, az alanyi mentességet az áfában, illetve térhetnek át a katások és az egyéni vállalkozók a jövőre sokkal kedvezőbbé váló átalányadóra - tájékoztatta az MTI-t Izer Norbert.
December eleje óta már több mint ötezren választották a kisvállalati adót, amely január 1-jétől még kedvezőbb lesz, a mértéke 10 százalékra csökken. Bár december 31-ig már csak négy nap van hátra, a korábbi évek tapasztalata alapján a kivát választók tábora még tovább nőhet - tájékoztatta Izer Norbert az MTI-t.
A jövőre sokkal kedvezőbbé váló átalányadó a legkisebb vállalkozások mellett sok mellékállásban vállalkozó, de főállásban dolgozónak hozhat könnyebbséget. Emellett segítheti a vállalkozóvá válást is, hiszen ezzel az adóval könnyen, egyszerűen és szinte kockázat nélkül próbálhatja ki magát bárki az üzleti szférában - mondta a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára az MTI-nek. Izer Norbert szerint a kedvezőbb feltételek miatt az eddiginél többen választhatják az egyéni vállalkozók átalányadózását jövőre.
Az adóhivatal segít abban, hogy minden érintett február 15-ig visszakapja az idén befizetett adóját, ezért a napokban mintegy 180 ezer szülőnek küld tájékoztatást. Az érintetteknek csak annyi a teendőjük, hogy 2021. december 31-ig kitöltik a VISSZADO-nyilatkozatot - tájékoztatta Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára az MTI-t.
Sokkal kedvezőbbé válnak jövőre az átalányadózás szabályai, így például kétmillió forintos bevételig az átalányadózó mentesül az adófizetés alól - mondta Izer Norbert az MTI-nek.
A júliusban látott globális minimumadó-tervezethez képest több ponton is lényegesen változott az egyezmény, Magyarország szempontjából egyértelműen a kedvező irányba, ezért is döntött hazánk a csatlakozás mellett - fejtette ki a Portfolio-nak adott interjújában Izer Norbert. A Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára nekünk beszélt először arról, hogy az effektív adókulcs számítása során a társasági adó mellett többek között a helyi iparűzési adó is figyelembe vehető, de még más adóterhek is. Az államtitkár azt sem zárta ki, hogy a minimumadó globális életbe lépését követően Magyarország relatív helyzete a tőkevonzás szempontjából még javul is. Előrevetítette azt is, hogy a magyar adórendszer egyes elemeit még hozzá lehet igazítani az új, minimumadó által meghatározott keretekhez.
Folyamatosan frissülő hírfolyamunk.
Az eddig tudottak fényében nem iszlamista motívum állhat a háttérben.
A súlyos mértékű légszennyezettség kezeléséhez is nélkülözhetetlen az elektrifikáció.
Itt van, amit tudni lehet.
Gyorgyevics Benedekkel, a Városliget Zrt. vezérigazgatójával beszélgettünk.
Miért csökken a közvetlen külföldi tőkebefektetések volumene?
Meddig nőhet még?